kedvenc napszakom

  Régen is ezek voltak a kedvenc reggeleim. Amikor korán kelek, olyan korán, hogy még mindenki alszik és csak egyedül ülök a nappaliban a bögre kávémmal, jobbra mellettem Misi cica, balra Csili cica, a hajnali hűvös jön be az ablakon, magamra terítek egy pokrócot és olvasok, vagy intézem ami éppen szükséges. 

Ez most éppen a diákigazolvány, meg rájöttem, hogy a bölcsis beiratkozáshoz szükség van még két igazolásra, amiket e-papíron le tudok kérni. Ráadásul kaptam e-mailt is, hogy az egyik októberi óra most szombaton lesz megtartva. Egyébként se volt nagyon tervem erre a szombatra, igazából még örülök is neki és csak három órára kell bemenni, tehát nem egész napos lesz. Amúgy nagyon jót aludtam éjjel, ami azért furcsa, mert ugye ma van az első munkanapom és ilyenkor sose szoktam jól aludni, sőt, inkább csak felszínesen forgolódom egész éjjel. De tegnap már vagy 9-kor ágyban voltam és nagyon hamar el is nyomott az álom. Persze azért izgulok rendesen, de közben van egy jó megérzésem is. Már eleve izgulok az odafelé út miatt is, mekkora forgalom lesz stb, aztán lesz-e (számomra alkalmas :D) parkolóhely, utána meg csak eleve, hogy bemegyek... A biztonság kedvéért azért ma jó korán elindulok majd, szerintem már 7-kor, nehogy első nap elkéssek. 

Tegnap délután érkeztünk amúgy haza Tiszakécskéről. Nagyon jól sikerült a mininyaralás, bár tény, hogy fáradtabban jöttem haza, mint amikor elmentünk. De ha van ilyen, akkor ez boldog fáradtság inkább, nagyon jókat programoztunk, jó értelemben merültünk ki. Nagyon sokat fürödtünk, bicajoztunk, sétáltunk, fagyiztunk. Lehel egész nap meg nem állt, esténként ő is 10 perc alatt kidőlt, sőt, első este ő indult el a sátorhoz, hogy fáradt és megy pihenni. :D Összebarátkoztunk a szomszédokkal, hasonló korú pár volt, mint mi, szintén egy kétéves kisfiúval. A gyerekek onnantól együtt medencéztek, homokoztak, kisautóztak. Úgyhogy amíg ők haza nem mentek, velük bandáztunk, utána meg a másik szomszédban lévő kétéves kislány jött át, hogy szeretne Lehellel játszani, de Lehel nem ment át hozzá :(, szerintem zavarban volt. Szombat este beültünk étterembe, nem volt végül is annyira vészes, de azért mindketten leszögeztük Gáborral, hogy egy ideig ez volt az utolsó éttermezés Lehellel hármasban. Majd megyünk újra együtt, ha már nagyobb lesz, addig meg csak kettesben, úgyse szoktunk sűrűn menni. Vasárnap délelőtt sátrat bontottunk, vagyis Gábor sátrat bontott, én addig kihordtam pár idegrohamot két lábon, Lehel meg egy tucat földhöz vágom magam hisztit. Kezdem tudatosan alkalmazni a sokszor olvasott taktikákat és egyébként magam sem hiszem el, hogy szinte rögtön működik (nekem nagy levegő, hang levisz, megölelem, elmagyarázom, opciókat ajánlok és a gyerek együttműködik). Nem azt mondom, hogy mindig működik, de nagyrészt igen. Szóval hazafelé elmentünk még Szolnokra, a Széchenyi Parkerdőbe, ahol az erdőben bicajoztunk egy fantasztikusat (tényleg gyönyörű volt!), utána meg játszóztunk egy utolsót, ahol Lehelhez megint szegődött egy kis barát, akivel utána együtt mászókáztak. Szép zárása volt a nyárnak ez az utazás. 

az utolsó nyári hétvége

  Tegnap a mamával együtt levágtuk Lehel haját. Eddig gyötrelem volt rávenni őt erre és általában egy-két kósza tincstől sikerült csak megszabadítanunk nagy sírások árán. De tegnap reggel épp fogat mosott, amikor megkérdeztem, hogy levághatom-e a haját (szemébe lógott) és azt mondta, hogy igen. Amíg engedte, addig vágtam, de elég béna lett, viszont délután megint engedte, így nagyon ügyesen megfodrászolta őt a mama. Iszonyú kis vagány lett vele, de ezzel együtt eltűnt a kis "hahó öcsis" buksija, amit imádtunk. Nem baj, majd visszanő (bár így még trendi is). A szobatisztasággal is értünk el sikereket! Kint van már egy ideje a bili és vannak pelust elhagyó mesekönyveink, de mindeddig csak beszédtéma volt...mígnem múlt héten fürdés előtt Lehel felült a wc szűkítőre és sikerült is oda vécéznie. Nagy volt az öröm részükről, hát ez van. :)

Ez a hetem nagyrészt az új munkahelyre való belépés intézésével telt, tényleg mindennap mentem valahova ezzel kapcsolatban. Főleg orvosi rendelőkbe és laborokba, úgyhogy mára nagyon elegem lett belőle. Az utolsó köröm ma délelőtt a csepeli Synlab labor volt. Előtte pedig hajnalban már bementem a belvárosba vérvételre. Elsőként végeztem és elvileg mentem volna Gábor munkahelyére, hogy felvegyem (ő reggel 8-kor végzett), de még volt majdnem egy órám, így benéztem a régi munkahelyemre. Pont ott volt Marci, nem is tudom leírni, mennyire jó volt újra látni. Utoljára akkor találkoztunk személyesen, amikor még vártam Lehelt, kb. 2023 márciusában. Szoktunk persze beszélni telefonon, képeket küldeni karácsonykor, nyáron stb, de az nem ugyanaz. Ez a személyes összefutás nagyon feltöltött. Ott voltam végül több mint egy órát, mert Gábor végül odajött a kávézóhoz, így nem kellett sietnem. Most nagyon feltöltődve érzem magam ettől a viszontlátástól.

Más egyebek...hétfőn átjött az egyik baráti család (akik Angliában élnek) vacsizni meg dumálni, Gábor hamburgert sütött, mi anyukák kidumáltuk magunkat, a gyerekek meg ezerrel pörögtek, nagyon cukik voltak. A rendet azóta se sikerült abszolválnom, úgyhogy délután kipucolom az egész lakást, nagyon zavar a kupi és a kosz, de egyszerűen semmi időm nem volt rá a héten, hacsak nem akartam volna este fél 10-kor nekiállni. Egyedül Lehel szobájának kezdtem már neki, kiszelektáltam egy csomó (törött, szakadt, kinőtt, babás) dolgot és kitettem pár új, nagyobbaknak valót, meg vettem neki három új mesekönyvet (amikért egyelőre én jobban lelkesedek). Ha végre rend és tisztaság lesz, előkapom a táskát is és bedobálok magunknak 2 napra cuccokat, mert úgy döntöttünk, hogy túl rövid volt a nyár, használjuk még ki az utolsó hétvégét, így holnap reggel lemegyünk a Tiszához.

igazi kis csibész

munka és egyetem

  Felvettek végül egy másik bölcsibe. Ez állami hely, nagyon örülök neki, ugyanakkor valahogy sokkal jobban izgulok, mint amennyire a családi bölcsiben izgultam. Ott végül a hét közepén felmondtam akkor, amikor kiderült, hogy engem választottak a másik helyre. Először nagyon sajnálkoztam, meg lelkiismeretileg se volt számomra teljesen rendben, de ezen aztán a hét vége felé átlendültem, mert csütörtök-péntek magasságában kiderült, hogy nem is lenne annyira klassz hely ez a családi bölcsi. A párom, aki ugye dajka, tehát nem kisgyermeknevelő, szépen elkezdte átvenni a nevelői szerepeket, helyettem csinált random dolgokat, felkeltegette a gyereket alvásidőben, számomra indokolatlanul felemelte a hangját ebéd közben egy gyerekre...ezekhez neki egyáltalán nincs köze, nem is értem honnan vette a bátorságot. Csak azért tudtam nyugodt maradni, mert tudtam, hogy úgyis eljövök, az az utolsó napom, minek osszam ki. De nem irigylem az új ember, akit ide felvesznek majd. Persze én is leosztottam volna a lapokat, ha itt maradnék, de így nem láttam értelmét, inkább csak alig vártam, hogy lejárjon a műszakja és hazamenjen. A gyerekek egyébként cukik voltak, de nem volt nagy a létszám egyszer sem, így nem szakadtam meg a munkában. Az új helyen viszont minden más lesz. Bár itt is a módszertan szerint dolgoztam, de ott aztán még jobban oda kell figyelni a szabályokra. Mondjuk úgyis mindenkinek rajtam lesz a szeme az elején, de nagyon remélem, hogy ezt segítőkészen teszik majd. Annak külön örülök, hogy nem saját csoportot kapok rögtön, hanem ún. fregoliember leszek, aki a három egységben éppen ott segít be, ahol szükség van rá és én helyettesítek majd, ha valamelyik kisgyermeknevelő nincs bent. Ebből kifolyólag a munkaidőm is fixen 8-16-ig lesz, nem pedig váltott műszak. Ennek is megvan a hátránya, de az előnye is. :) Szeptember 1-ével kezdek itt a szomszéd kerületben.

Közben megvolt a saját szülőink is, együtt mentünk el Gáborral. Jó hosszú volt, két órán keresztül értekeztünk. Nagyon szimpatikus ez a bölcsi, ahova a kisfiam fog járni, itt is jó helyem lett volna, de mindegy. Na de hogy neki jó helye lesz, abban biztos vagyok. :) Remélem nem voltam momzilla, de a jelosztásnál stoppoltam a kisautót és a beszoktatás időpontjára is ugrottam. Nekünk szeptember 15. lett volna mindenféle szempontból a legtökéletesebb időpont és sikerült is akkorra feliratkozni. Lehel nevelői nekem nagyon szimpik, az egyikük egy nagyon fiatal csajszi, a másikuk egy középkorú nő, aki igazi tyúkanyó típusnak tűnik. Szóval Lehel még három hétig van itthon az apjával, aztán kezdődik számára a bölcsi.

Ééés az egyetemre is beiratkoztam, minden rendben volt, sikerült vinnem mind a 326 darab adatlapot, amit kértek. Elvittem a diplomámat is, elismerték, így elvileg a félvévenkénti közismereti tárgyak felvételétől mentesültem. Ez azért nagyon jó, mert ez 10 kreditet jelent/félév, ami nem kevés tárgy, így sok időt és energiát takarítok meg magamnak. Beadtam még egy kérelmet erre a félvére, hogy ismerjék el az anatómia tárgyamat, amit már gyógypedagógia szakon teljesítettem (és vért izzadtam vele). Nem tudom mi lesz az elbírálás, de nagyon örülnék, ha elismernék. Ha mégsem, akkor megküzdök vele újra. Az előadást viszont lehet így is, úgy is meghallgatom majd, mert szerintem nagyon érdekes tárgy és csak hasznomra válhat, viszont a vizsgát jó lenne megúszni belőle. 

Most még nyugis hétvége van, Gábor elment úszni, én meg várom ma át tesómat ebédre, most pedig bepattanunk a kocsiba Lehellel és hozunk valami sütit délutánra...

 

kezdődik

  Az izgalmaknak még mindig nincs vége, ugyanis az utóbbi egy hétben két helyről is megkerestek állás ügyben. Ezek közül az egyik egyből felejtős volt (a zuglói hely volt, ahol nyáron voltam bent próbanapon). A másik viszont egy nagyon álomhely, ahová még nyár elején küldtem el a jelentkezésem, hogy ha lenne náluk üresedés, én szívesen dogoznék náluk. Most hívtak fel, 3 nappal ezelőtt. Azóta már bementem interjúra és ígéretesnek tűnik minden, a vezetővel kölcsönös volt a szimpátia...de még várni kell keddig a válaszra. Szóval megint várakozok és esélyeket latolgatok, de nagyon bízom benne, hogy most engem választanak. Közben hétfőn megkezdem a munkát az egyházi helyen, amiatt is nagyon izgulok, ez természetes. De hát számítottam rá, hogy az évkezdés, az ősz (tudom, még nyár van, de az én fejemben már inkább félévkezdés van) ilyen lesz. 

A hátralévő időt nagyon jól kimaxoltuk. A meleg mondjuk engem kicsit beszorított a házba, én nem tudom ezt élvezni, nehezemre esik kimenni, amikor 35 fok van kint. A tűrhetőbb napokon voltunk erdőben, sokat sétáltunk. Meglátogattuk tesómékat Gödöllőn, megünnepeltük apósom 70. születésnapját a Trófeában, játszóztunk, fociztunk, sátrat állítottunk a kertben és éjszaka néztük a csillaghullást, megnéztük a Majmok bolygóját. Felvettem az őszi egyetemi tárgyaimat, elkezdtem intézni a diákigazolványt. Gábornak is volt szülinapja, elmentünk előtte tesztvezetni (Gábornak újra kell tennie a jogsit, hosszú történet...), aztán beültünk a Zila kávéházba kicsit ünnepelni. Ja, még Lehel unokatesóit is elvittük óriáspalacsintázni a városba, az is nagyon jól sikerült. Így kaja téren is volt nem kevés kilengés, de holnaptól a nagy alkalmaknak is vége egy időre, hétfőtől nincs több melléevés se. Ma még családi összejövetel van nálunk, ünnepelünk, lesz kerti medencézés, meg nagy közös ebéd, én tegnap csokitortát sütöttem, anyósom rákóczi túróst készít. Holnap meg szerintem kipihenjük a mai fáradalmakat és felkészülök lélekben a hétfői munkanapra, ó te jó ég, szia nyár, hát kezdődik...

 

 

me time

  Tegnap délelőtt ügyeimre hivatkozva kimenőm volt. Tényleg voltak fontos dolgok, amiket jó volt gyerek nélkül intézni, de amúgy is nagyon hiányzott már egy kis egyedüllét. Utoljára erre valamikor májusban nyílt alkalmam, ami nagyon régen volt. Persze voltam máskor is szabad, de mindig csak a férjemmel, amikor valami programra mentünk. Szóval teljesen egyedül, úgy, hogy csak a gondolataim és én...hát az nagyon régen volt. Elintéztem a dolgaimat (az egyetemi beiratkozáshoz kellett nyomtatni, fénymásolni, meg igazolványképet csináltatni). Aztán pedig beültem egy szendvicsre és egy nagy kávéra. Minden finom volt és jól esett az ücsörgés, de azt vettem észre, hogy igazából nem tudok kikapcsolni és kb. nincs mire gondolnom. Könyv éppen nem volt nálam, amit rögtön meg is bántam, bár aztán arra is gondoltam, hogy lehet úgyse tudtam volna az olvasásra koncentrálni. Valahogy nem voltam ott fejben. Meg nem tudom, egész végig éreztem egy ilyen sürgetés-féle érzést. Pedig senki nem sürgetett, még Gáborral is beszéltem telefonon és mondta, hogy ne siessek, élvezzem ki az időt, ők elvannak otthon. De ehhez képest se ment és se nem kapcsolt ki az agyam, se nem tudtam nyugodtan ülni és kiélvezni mindent. Később átsétáltam a könyvesboltba, ahol elnézelődtem majdnem egy órát. Pontosan nem is tudtam, hogy mit akarok venni, vagy hogy akarok-e egyáltalán venni valamit, úgyhogy egy idő után soknak éreztem a kínálatot. Mondjuk ha szabadjára válogathattam volna akárhány könyvet, tuti vettem volna egy tucatot. A Stephen King könyveket olyan gyönyörű kiadásban találtam meg, hogy nagyon nehezen tettem vissza a polcra. Tényleg majdnem elhoztam egyet, de az ára kicsit visszatartott (7.000,- ft volt egy darab). Majd ha már újra lesz fizetésem, kicsit könnyelműbben vásárolok majd magamnak. Végül két könyvet vettem. Választottam Gábornak egy sci-fit, mert úgyis jövő héten lesz a születésnapja (egyébként színházjegyet vettem még neki, idén valahogy nem igazán voltam kreatív). Illetve Lehelnek egy könyvet. A mesekönyveket is vagy fél órán át böngésztem, hatalmas volt a kínálat és pontosan nem is tudtam, hogy mit akarok. Csak annyit, hogy legyen szép színes, sok képpel és rövid szövegekkel, de a könyv maga ne legyen nagyon rövid. Végül találtam egy Bartos Erika könyvet, ami pont megfelelt ebből a szempontból és olyan történetek vannak benne Sün Somáról, amikről nincs mese, tehát nem láthattuk. Egyébként amióta meséket olvasok Lehelnek, gyakran találkozom olyan szövegekkel, amiken fennakad a szemem. És néha arra gondolok, hogy ezek szerint bárki írhat mesekönyvet? És ezeket úgy adják ki, hogy senki nem olvassa át előtte? Mert sokszor annyira magyartalan, hogy felolvasás közben szinte kitörik a nyelvem és még egyszer végig kell futtatnom rajta a szemem, hogy biztos ez van odaírva? A másik meg, amit már megtanultam, hogy online nem veszek mesekönyvet, előtte mindenképp bele akarok olvasni, mert többször is előfordult, hogy olyat rendeltem, ami aztán nem volt jó. Pl. karácsonyi mesekönyvet, ami gyönyörű lett volna, de teljesen máshogy érkezett benne az ajándék, mint ahogy mi a gyerekünknek mondjuk (szülők vs jézuska). Vagy olyan könyv, amiben a szülők mama és papa voltak. Ez sem baj persze, de mi nem mamázunk vagy papázunk, azok nálunk a nagyszülők. Vagy amikor a fogmosásos könyvben fegyverek vannak (?). Szóval ezek kárán már megtanultam, hogy mesekönyvet úgy veszek, ha először bele tudok olvasni. De visszakanyarodva a kis délelőttömre, a könyvesbolt után természetesen be is vásároltam hazafelé, amit most valahogy kihagytam volna. Nem volt kedvem hozzá, de hát muszáj volt. 

Kíváncsi vagyok, hogy ha beindul az élet egy hét múlva, tudok-e majd a napokban kicsit időt szakítani magamra. A délutános hetemen szinte biztos, hogy nem, a délelőttösön talán. Ott elvileg lesz fél/egy órám munka után, amíg elhozom Lehelt a bölcsiből. Nagyon szeretném úgy alakítani, hogy kicsit legyen időm magamra, a gondolataimra, esetleg egy sétára vagy akár egy úszásra (a munkahelyemhez közel van egy uszoda). És persze ott lesznek az egyetemi szombatok, azokat már nagyon várom!

utolsó két hét

  Belevágtunk a nyár utolsó két hetébe. Nem túlzóan, de azért már eléggé izgulok minden miatt. Ráadásul szerintem ez a két hét is túl gyorsan el fog szaladni, főleg, hogy van nem kevés elintéznivalóm és két születésnap is lesz még (egyik apósomé, másik Gáboré). Közben fejben már nagyon készülök, szakmailag össze kell szednem magam a két hét múlva esedékes hétfői napra. Aznap már korán reggel kezdek, mélyvíz. Még csak a kommentekben említettem, de végül úgy döntött a bölcsőde, hogy nem vesz fel mellém másik kisgyermeknevelőt, hanem egy dajkát kapok magam mellé. Haha, érdekes lesz, de hogy kihívás, az biztos! Mondjuk enélkül is kihívás lett volna, hiszen teljesen pályakezdőként vágok bele egy új szakmába. Mindenesetre bátrak, hogy ekkora bizalmat fektetnek belém. A szülői amúgy rendben telt, bár volt egy-két váratlan szituáció, amire előre nem készültem, de szerintem azokat is megugrottam. Remélem a szülőknek is szimpatikus voltam. A vezetőség amúgy egyáltalán nem aggódik azon, hogy nevelőpár nélkül kezdek náluk, mindenre kb ez a válaszuk, hogy "te majd megoldod", "te majd kitalálod", "nyugodtan rendezz át mindent és találd ki a napirendet, minden rád van bízva, olyan lesz, amilyet te szeretnél". Én balga meg egész eddig abban a hitben voltam, hogy lesz egy már tapasztalt párom, akitől majd sok mindent lemásolok, megtanulok. Hát nem. Szóval az izgalmon felül is van most már extra izgalom, de mivel egyébként sorban jönnek majd a kicsik, így szerintem rendben lesz minden. Kivéve az első hetemet, amikor még a "régi" gyerekekkel leszek, ami nekik már az utolsó hetük lesz (ők mennek óvodába).

Közben az egyetem is full izgalom. Már ott is elkezdtem intézni a dolgokat és sikerült az egyetlen szombati beiratkozási napra regisztrálnom (a többi mind hétköznap volt és a munkahelyről egyszer sem értem volna oda). És a kisfiam szülőije is nemsokára esedékes, amiatt is izgulok, nem is kicsit. Bent már szóltam és szó nélkül elengedtek, úgyhogy ebből a szempontból nem lesz velük baj (tehát szerintem nem akarnak majd azért elküldeni, mert van egy kisfiam és esetleg beteg vagy bármi). Lehelt egyébként az apja és a nagymama fogja beszoktatni, lévén én már dolgozni fogok akkor. És most Gábor lesz itthon kb. egy hónapig a gyerekkel, csak az állandó munkahelyére fog bejárni (hatnaponta), így ő is meglátja majd, milyen is egész nap itthon lenni a kicsivel. 

A hétvégén volt még Lehel-nap is. Rendőrállomást kapott tőlünk, amire már egy ideje vágyott. Mostanában ugyanis rendőrlázban égünk, egész nap szólnak a szirénák és a rendőrök üldözik a száguldozó bűnözőket. A család részéről apróságokat jelöltem meg, úgy mint rajzlap, festék, gyurma. Ehhez képest mindenki karácsonyszerűen bevásárolt és jöttek megint rendőrautók, kisvakond plüss és egyebek. Nekem ez szokatlan, de ezek szerint ilyen, ha nagy a család. 

Prága

  Kedden kiruccantunk Csehországba 3 napra. Nem hirtelen ötlet volt, be volt már tervezve, de én mostanában semmiben sem szoktam már biztosra menni, csak akkor, ha már éppen ott tartunk és akkor éppen nincs akadály. Lehel is kezdett betegeskedni előtte két nappal (sose szokott), anyósom is olyan volt, mintha aggodalmaskodna, és Gábor egyik húgának a kocsija is bemondta az unalmast, pedig vele is lebeszéltük a gyerekvigyázást. De hétfő este végül szerencsésen álltak a csillagok, így kedd hajnalban elindultunk Prágába autóval. Velünk jött Gábor öccse és nővérem is. Elég hamar meg is érkeztünk, még korábban is, mint ahogy át lehetett volna venni a szállást, de a szállodában olyan kedvesek voltak, hogy átvehettük hamarabb a szobákat. Aznap aztán felfedeztük a belvárost, sétáltunk, nézelődtünk, söröztünk (kóstoltam csokis, meggyes és mézes sört is). Meleg volt, de nem vészesen. Nagyon jó érzés volt ücsörögni a teraszokon és beszélgetni, kicsit elengedni minden otthoni dolgot. Másnap én nagyon hamar ébredtem (és harmadnap is), sajnos folyamatosan járt az agyam elalvás előtt és ébredéskor is azonnal (valami apró zajra ébredtem 6 előtt és utána hiába próbáltam visszaaludni, nem sikerült, mert már "agyaltam"). A szállodában volt svédasztalos reggeli, amit fullra töltöttek mennyiséggel és választékkal egyaránt, viszont szállóvendég olyan kevés volt, hogy legtöbbször csak mi négyen ültünk az egész étkezőben. Amúgy a szállodával nagyon elégedettek voltunk. Én választottam és intéztem a foglalást, meg aztán a felmerülő dolgokat is (parkolás, eredetileg ingyen lett volna, de számlázni akarták, végül mégsem kellett fizetni...). Visszatérve az utazásra, szóval én nagyon rosszul aludtam minkét éjjel, ezért fáradtnak éreztem magam végig, ez annyira nem volt jó. Szerdán ugyancsak a városban voltunk bent egész nap, esett az eső és 20 fok volt, villamosoztunk, felsétáltunk a várba, megnéztük a Károlyi hidat, ettünk-ittunk, kávéztunk, fánkoztunk...estére lejártuk a lábunkat. Annyira elfáradtunk mind, hogy a szállodába visszaérve kipróbáltuk a masszázsfoteleket. Én még sosem ültem ilyesmiben és nem mondom, hogy nem fájt jópár helyen a kezelés, de utána sokkal jobb lett mindenhol. Nekem különösen a talpmasszázs funkció tetszett, azt este még egyszer bekapcsoltam, nagyon jó volt. Csütörtökön kényelmesen megreggeliztünk, aztán a tervezett idő előtt útnak indultunk hazafelé. Simán végigjöttünk Csehországon és Szlovákián, lendületesen, dugó nélkül. Pozsonyban megálltunk egyet sétálni és ebédelni. Nekem nem sikerült valami jót választani sajnos, autentikus káposztás-knédlis ételt kértem, amiket szeretek is, de ez sajnos nem volt az igazi. A többieké legalább jó volt. Ettünk szilvás-mákos pirogot, meg pozsonyi kiflit, ezek mondjuk engem is kárpótoltak. Még a határig is sima volt az út, aztán ahogy átértünk, órákat álltunk a dugókban, ami nagyon idegesítő volt. Hosszabb idő alatt értünk haza Győrből Pestre, mint az egész cseh-szlovák vonal, amit előtte megtettünk. A városi forgalom aztán megint egy gyötrelem volt, végül fél 8-kor szálltunk ki itthon az autóból. Na de Lehel aztán mindenért kárpótolt minket, olyan ölelést kaptam tőle, ami egyszerűen a legjobb dolog a világon. Került aztán elő a bőröndből kisvakondos bögre, meg cseh rendőrautó, úgyhogy nagy volt az öröm. Klassz kis utazás volt, tesómmal is jókat röhögtünk végre, kikapcsolódtunk, feltöltődtünk és most nagyon jó újra itthon lenni.