Délután még ahhoz is éreztem lendületet, hogy rendet tegyek a saját ruhászekrényemben, ahol szintén eluralkodott a káosz. Amikor pedig a pólóimat pakoltam, akkor jutott eszembe, hogy félig-meddig már van is munkaruhám, az új helyen ugyanis nagyon fognak örülni az ilyesmi felsőnek:
Akinek van kedve, tippelhet, hogy hova megyek dolgozni. :)
de izgi :) Állatkert/vadaspark vagy valamilyen állatmentő hely?
VálaszTörlésNem talált. :) Az állatos vonal sajnos most nem opció. A asszisztensi képzést is csak azért tettem le, mert szerettem volna állatpanziót nyitni, de aztán máshogy alakult az élet. Kipróbáltam a rendelőzést, de az sehogyse ment. Ennek a mostani munkámnak meg vajmi kevés köze van az állatokhoz, leginkább 99% kereskedelem az egész. Én pedig 9 év vendéglátózás alatt nem utáltam meg az embereket, de másfél év kereskedelem után sikerült...
VálaszTörlésBölcsődében fogok dolgozni, csecsemő- és kisgyermeknevelőként. :))
Hát ezt nem találtuk volna ki, de végülis tényleg több értelme van gyerekek mellé ilyen pólókban menni, mint állatok mellé :D
TörlésRemélem, hogy tetszeni fog a munka és hogy a kisemberek nem fognak az agyadra menni úgy, ahogy a nagyok :)
Köszi! :)
TörlésBiztos nem fognak, én egy türelmes ember vagyok és szeretem a gyerekeket. Alapvetően a nagyokat is szeretem :D, csak egy kicsit megcsömörlöttem a vásárlói stílusoktól, hogy nem úgy beszélnek velem, ahogy az embernek egy emberrel kellene, hanem úgy, mintha a szolgájuk lennék.
hű, de jó, remélem jó lesz!
VálaszTörlésés hát összerakhattam volna, hiszen írtad, hogy lehetséges, hogy csak szeptemberben tudsz kezdeni, tök jó lesz, ők aranyosak.
Igen, köszi! :)
TörlésLehet, hogy már tavasszal, ebben bízom, viszont ha csak júliusban mehetnék, akkor már átcsúszom szeptemberre az augusztusi zárás miatt. Nemcsak a gyerekek voltak múltkor nagyon aranyosak, hanem a kollégák is, akiknek bemutattak és maga a bölcsi is nagyon szép. :)
Nekem átfutott az agyamon, hogy gyerekek között, magamból kiindulva - mi is valami mesefigurás pólóban vagy vidám mintás tunikában dolgozunk :) Annakidején én is bölcsiben szerettem volna dolgozni, aztán kórház lett belőle :) De valószínűleg nem is bírnám a bölcsit (pont elég az a pár nap egy gyerekből bent az osztályon :), bár gyereke válogatja és nyilván más, ha a szülő a közelben van ) Szép hivatás és a bölcsisek amúgy nagyon cukik :))
VálaszTörlésIgen, a mintás pólók...:))
TörlésSzerintem én nagyon fogom szeretni és passzol hozzám. Voltak korábban is pedagógusi törekvéseim (pl. gyógypedagógus, vakok- és gyengénlátók pedagógiájára vettek fel, csak sajnos nem folytattam), most örülök, hogy jött velem szembe ez a lehetőség és ki tudja, lehet, hogy még ez lesz a legtesthezállóbb azok közül, amiket eddig csináltam az életben.