szerda, március 9

munkaruha

  Délután még ahhoz is éreztem lendületet, hogy rendet tegyek a saját ruhászekrényemben, ahol szintén eluralkodott a káosz. Amikor pedig a pólóimat pakoltam, akkor jutott eszembe, hogy félig-meddig már van is munkaruhám, az új helyen ugyanis nagyon fognak örülni az ilyesmi felsőnek:


Akinek van kedve, tippelhet, hogy hova megyek dolgozni. :)

8 megjegyzés:

  1. de izgi :) Állatkert/vadaspark vagy valamilyen állatmentő hely?

    VálaszTörlés
  2. Nem talált. :) Az állatos vonal sajnos most nem opció. A asszisztensi képzést is csak azért tettem le, mert szerettem volna állatpanziót nyitni, de aztán máshogy alakult az élet. Kipróbáltam a rendelőzést, de az sehogyse ment. Ennek a mostani munkámnak meg vajmi kevés köze van az állatokhoz, leginkább 99% kereskedelem az egész. Én pedig 9 év vendéglátózás alatt nem utáltam meg az embereket, de másfél év kereskedelem után sikerült...
    Bölcsődében fogok dolgozni, csecsemő- és kisgyermeknevelőként. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezt nem találtuk volna ki, de végülis tényleg több értelme van gyerekek mellé ilyen pólókban menni, mint állatok mellé :D
      Remélem, hogy tetszeni fog a munka és hogy a kisemberek nem fognak az agyadra menni úgy, ahogy a nagyok :)

      Törlés
    2. Köszi! :)
      Biztos nem fognak, én egy türelmes ember vagyok és szeretem a gyerekeket. Alapvetően a nagyokat is szeretem :D, csak egy kicsit megcsömörlöttem a vásárlói stílusoktól, hogy nem úgy beszélnek velem, ahogy az embernek egy emberrel kellene, hanem úgy, mintha a szolgájuk lennék.

      Törlés
  3. hű, de jó, remélem jó lesz!
    és hát összerakhattam volna, hiszen írtad, hogy lehetséges, hogy csak szeptemberben tudsz kezdeni, tök jó lesz, ők aranyosak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, köszi! :)
      Lehet, hogy már tavasszal, ebben bízom, viszont ha csak júliusban mehetnék, akkor már átcsúszom szeptemberre az augusztusi zárás miatt. Nemcsak a gyerekek voltak múltkor nagyon aranyosak, hanem a kollégák is, akiknek bemutattak és maga a bölcsi is nagyon szép. :)

      Törlés
  4. Nekem átfutott az agyamon, hogy gyerekek között, magamból kiindulva - mi is valami mesefigurás pólóban vagy vidám mintás tunikában dolgozunk :) Annakidején én is bölcsiben szerettem volna dolgozni, aztán kórház lett belőle :) De valószínűleg nem is bírnám a bölcsit (pont elég az a pár nap egy gyerekből bent az osztályon :), bár gyereke válogatja és nyilván más, ha a szülő a közelben van ) Szép hivatás és a bölcsisek amúgy nagyon cukik :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a mintás pólók...:))
      Szerintem én nagyon fogom szeretni és passzol hozzám. Voltak korábban is pedagógusi törekvéseim (pl. gyógypedagógus, vakok- és gyengénlátók pedagógiájára vettek fel, csak sajnos nem folytattam), most örülök, hogy jött velem szembe ez a lehetőség és ki tudja, lehet, hogy még ez lesz a legtesthezállóbb azok közül, amiket eddig csináltam az életben.

      Törlés